Tanácsülés + Emmausz kurzus

A két mögöttem lévő hétvégén szolgálatok voltak.

Az előző hétvégén tanácsülés volt Budapesten. Nekem sok apró informatika feladatom volt ide időzítve, úgyhogy előbb mentem és csináltam ezeket. A VPN-t nem sikerült megoldani, a többi OK-s volt. A tanácsülés részemről nagyon jó volt, egész más a dolog, ha nem én vagyok az igazgató :), pedig fontos dolgokról beszéltünk, döntöttünk, de mégis egész más volt. Nem volt rajta súly, felelősség. Más hordozta. Én írtam a jegyzőkönyvet. Mindenki vigyázott rám a lábam miatt, én is igyekeztem magam kímélni.

A köztes hét sűrű volt: Ildikóval elindítottuk a János könyv hiányzó fejezetének a fordítását. A hét fiatal teamről kiderült, hogy nincs ki. Elkészítettem a tanácsnak az alapokmány-módosítást és a jegyzőkönyvet. Megejelentettem a GDPR tájékoztató. Jelentkezéseket kezeltem. Barninak rendeltem gépet. Emmausz team volt, készültem a kurzusra. Egy napot rászántam arra, hogy az Emmausz kurzus adaptációs vázlatát elkezdjem egybe összeállítani, a hetes témák egybe vannak már. Vittem az Emmausz kurzusra, javítgattam közben ott papíron. Attila végül megoldotta a VPN hibát is, újra működik. Obo fordítóprogramját átvittem a kék gépről a szürkére. A kék halódik. Kurzushirdetéseket készítettem. Végül az Emmausz koordinátori dolgaiban segítettem Anitának, nyomtattam, nyomtattam, hogy minden elkészüljön csütörtök estére.

Péntek reggel indultunk az Emausz kurzusra Szentesre. Az új helyszín jó lett, örültem neki. A zenei szolgálathoz nem sok hangom volt, de valahogy elviseltek a testvérek. Tanította is. Segítettem Balázsnak, ahol bizonytalan volt. Újra nagyon vigyáztak rám, cipelni nem kellett semmit nekem. A kurzusért nagyon hálás vagyok, mert igazi volt a résztevők lelkesedése.

  • bubu