700 kurzus?

A hétvégéről még bennem maradt, hogy ezt meg kellene csinálni, hát, megrajzoltam. Így talán egy kicsit érthetőbb.

KEKAKO spirál fejlődése az ApCselben

Aki még nem hallotta, Laci letelepszik. Várják harmadik gyermeküket, éppen ideje. Aki tud segíteni neki, segítsen.

Az ünneplés után hozzáláttam az új feladathoz: elkészíteni az érsekségre a beadandó anyagokat. Ez most kicsit megcsúsztatja a tervezett és beütemezett dolgokat. Valamivel nem fogok elkészülni :(, de Istené az időm. Először is kitaláltam, hogy optimális megvalósítani a feladatot. Aztán összegyűjtöttem az érintett munkatársakat, majd összefoglaltam nekik, hogy mi történik, miért nagy öröm, és hogy mit kell tennünk. Elküldtem ezt a halom levelet. Néhány adatot már meg is kaptam, a sajátomat is elkészítettem. Ekkor láttam, hogy ténylegesen baj van a munkatársi képzések adminisztrációjával: ahogy fejlődtek úgy volt egyre-másra más nevük. Szóval szépen rendet tettem. Ez a beosztás szerint átsoroltam minden, amit eddig adminisztrálva volt:

  • Program jellegek
    • Aktív
      • kurzus
      • munkatársi képzés
      • iskolaközösség-vezetők napja
      • Band-Ász napok
    • Inaktív
      • felelős team
      • KEKAKO Kongresszus
      • K4 Konferencia
      • Fülöp utótalálkozó
  • Képzések
    • Első lépcső:
      1. Új élet kurzus
      2. Emmausz kurzus
      3. János kurzus
      4. Jézus kurzus
      5. Üdvösségtörténet kurzus
      6. Mózes kurzus
      7. Boldogok vagytok kurzus
    • Második lépcső:
      1. Pál kurzus
      2. Dünamisz kurzus
      3. Timóteus kurzus
      4. Pál titka kurzus
      5. Apolló kurzus
      6. Damaszkusz kurzus
      7. Mária kurzus
    • Harmadik lépcső
      1. Marana tha kurzus
      2. Péter kurzus
      3. Bevezetés a Bibliába kurzus
      4. Lukács kurzus
      5. Biblikus teológia kurzus
      6. Melkizedek kurzus
      7. Jetró kurzus
    • Iskolák képzése
      1. András labor
      2. József Barnabás labor
    • Választható kurzusok
      • Az evangélium hét fiatalja kurzus
      • Jézus uralma kurzus
      • Tetelesztai kurzus
      • József, az álmodozó
    • Magyar iskolák képzése
      • Ábrahám képzés
      • Team képzés
      • Keresztelő János képzés
      • Tanító képzés
      • Igazgató képzés
    • Magyar választható kurzusok
      • Fülöp kurzus
      • Ászáf kurzus
      • Kornéliusz kurzus
      • Isten Országa kurzus
      • Korintus kurzus
      • Kornéliusz kurzus
    • Megszűnt kurzusok és képzések
      • Aquilla és Priscilla kurzus
      • Karizmatikus ima animációja
      • Megkülönböztetés kurzus
      • Apolló II. kurzus
      • Iskolabemutató képzés
      • Iskolaépítés a gyakorlatban képzés
      • Fülöp képzés
  • Státusz
    • Tervezett
    • Meghirdetett
    • Elhalasztott
    • Megtartott
    • Elmaradt

Ehhez kapcsolódóan némi rendet is raktam az iktatóban.

Zsolt hívta föl a figyelmemet a válaszában: 17 év, kb. 700 kurzus és képzés. Szép munka, Jézus!

Kb. 700 kurzus 17 év alatt

  • Jóbel