Betegség

A januári hajtás és a járvány együttesen jól levettek a lábamról. Pihentem néhány napot, ezért nem jelentkeztem itt. De most nagy örömmel írok, mert történt néhány örvendetes esemény:

Január utolsó hétvégéjén volt az országos tanácsunk. Nagy öröm volt bennem utána, mert nem is tudom mikor volt olyan, hogy egy kivételével a tanács minden döntését egyhangúlag hozta. Szóval egységben voltunk! Miközben nagy és súlyos dolgokról értekeztünk: az adaptáció lehetősége? Igent döntöttünk. Az adaptáció alapelveiben egyeztünk meg. Majd a Fülöp kontra Új élet témát vettük elő. Ebben is teljes egyetértésre jutottunk. Majd áttekintettünk néhány kurzust, aminek már folyamatban van az adaptációja.

Az örömhír: Jakab Laci nyugdíjas lett és önkéntesként csatlakozott a titkárság csapatához! Isten hozott Mózes! Nagyon hálás vagyok Istennek!

A tanács után továbbképzésen vettem részt: az egri Országos Lelkipásztori és Teológiai Napokon. Szerda este hazajöttünk, csütörtök reggel pedig alig tudtam felkelni. Orvos: garat és torok gyulladás, 5 nap pihenő. Aznap csak aludtam és pihentem. Az antibiotikum másnapra hatott, felkeltem, kerestem gépet Mózesnek, hogy legyen min dolgoznia, utánanézi, hogy Kati gépe miért melegedik túl, amit másnap sikerült is megoldani.

Szombaton volt Dóri egy éves szülinapja, Krisztinek meg a házasságkötése. Nem lehetett kihagyni ezt az ünnepet. Így másnap még pihentem.

Hétfőn hozzákezdtem a sok felgyülemlett feladathoz:

  • levelek és megkeresések
  • Dexernek (nemzetközi iroda) egy adattáblázat a tanácsról és más adatok a magyar iskoláról
  • a kánoni misszió kérelmet befejeztem a tanács előtt, a tanácson átnézték a testvérek, javítottam és elküldtem, már válasz is érkezett, türelem...
  • Mucsnak küldtem anyagot a találkozó szervezéséről
  • a szekszárdi Hét fiatal kurzusnak készítettem reklámcsíkot és tettem fel a honlapra a meghívóját
  • elkészítettem az erdélyi iskola számára is a színes, nemzetközi szórólapot
  • lekönyveltem a vajdasági kurzusok adminisztrációit
  • és kiderült, hogy nem lesz a budapesti Új élet kurzus, nincs rá elég jelentkező.

És miután elmarad az Új élet kurzus, elővettem egy decemberi befejezetlen ügyet és elkészítettem az Énekfüzet OpenLP verzióját. Másfél nap alatt készen is voltam vele.

Az egészség még nem az igazi, de erőm már a régi.

  • Jóbel