Boldogan

Holnap kezdjük a Boldogok vagytok kurzust Szegeden. Imádkozz értünk, volt néhány nem szokványos körülmény, ami nehezítette az előkészítést.

A héten tehát itthon voltam:

  • Készültem a kurzusra: teamek, külön megbeszélések, tanítók felkészítése, felkészülés a saját tanításomra, koordinátori anyagok ellenőrzése és nyomtatása, mindenféle anyag előkészítése, kellékek. Szóval húzós volt, de elvileg minden készen van. Már Katika is itt van Szegeden.
  • Emellett néhány apróságra jutott idő csak:
    • ellenőrizni a tanács jegyzőkönyvét, Obo már fel is rakta a Bandistákra,
    • kiküldeni a két hírlevelet,
    • jött néhány további kurzusszervezés: új kurzusok lesznek,
    • volt Noé Bárkája és Vezetői Kör is.

No, szóval húzós hét után végre a kurzus telt házzal!

  • Jóbel