Az elmúlt néhány nap a kaposvári István kurzusról szült. Lesz egy 8 hetes evangelizátor képzés a Szent Imre plébánián és az iskolát kérték fel a képzési anyag megírására. Azzal nagyjából készen is voltam, de szombaton a csoportvezetők képzését kellett megtartanunk.
Úgyhogy pénteken reggel felutaztam Budapestre, volt útitársam is, Juditta. Laci aznap érkezett haza Erdélyből vele, csak telefonon egyeztettünk, de Zsoltival és Katival találkoztunk. Zsoltival elvonultunk igazgatósat beszélgetni, Katival imádkoztunk, készültünk a következő hétvégére, aztán hogy min akarunk változtatni 2013-ban, szórólapot hajtogattunk, aztán pedig a kaposvári napra készültünk: raktár, kellékek, nyomtatások, a napirend megtervezése, témák elosztása. Találkoztam Angéla új munkatársával, Angélának megint segítettem egy kicsit informatikai problémákban.
Amikor mindenki hazament nekiültem egy kicsit rajzolni az István kurzusra. Ez lett belőle:
Kézzel felvázlatolva
És ilyen lett a kész rajz.
Szombaton 6-kor együtt felkerekedtünk autóval: Kati, Laci én. Fél 9-re már Kaposváron voltunk a Szent Imre Kollégiumban. Jó volt ismerős testvéreket látni, akikkel utoljára a János kurzus találkoztunk. Szóval velük foglalkoztunk egész nap: összefoglaltuk nekik a kurzus tartalmát, gyakorlatilag a kérügmát, aztán személyes evangelizációra tanítottuk őket szituációs gyakorlatokban. Nap végén összepakolás, értékelés, utazás együtt vissza Budapestre, majd jöttem haza Szegedre. Éjfélre itthon is voltam.
Dicsőség Istennek, aki minderre megadta a képességet és az erőt, meg a társakat!.
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások