János + betegség

Az elmúlt hévégén egy kis csapattal Kaposváron voltam, ahol János kurzust tartottunk a Szent Imre Plébánia Tanítvány-képzés programjának keretében: Era, Majoros Ildi, Ságity Mari és Tóth Anikó tartott velem. A „Jézus egy napja” című témát fejeztük be vasárnap. Jó élmény volt a kurzus, mert Jézus ott volt velünk :-)

Hogy miért csak most számolok be róla? Hát, hazaértem, aztán másnap délben már magas lázam volt, és sikerült megdönteni legalább 10 éves rekordomat a 39,5 °C-szal. Szóval, valami vírus, meg valami tüdőnyavalya gyötört, és három napig az ágyat nyomtam. Örülök, hogy ilyen gyorsan kijöttem belőle. Legalább újra kipróbáltam a „Jézus-ima” erejét, ugyanis magas lázzal, félkómásan, álmatlansággal szenvedve pont ezt volt az, amire képes voltam. Most kezdek dolgozni.

  • Jóbel

Hozzászólások

Gellért! Mielőbbi gyógyulást!

Kedves Gellért! Jó hogy tudattad betegsépgedet így a honlapon keresztül! Sztem nem csak a kurzusokról, sikerekről kell beszámolni e honlapon, hanem bátorság kell a fájdalmas dolgok megosztásához is. Nagyon együttérzek veled, és tanítványaimmal, meg a Fülöp csoportban imádkozunk mielőbbi gyógyulásodért! Isten lelkének hatalmas ereje építsen újjá! Amo