Sok-sok jó dolog történt velem a szolgálatban. De már elég régen nem írtam, úgyhogy ez most egy "táv-irat". Csak röviden:
A prímási palota belülről szép és egyszerű. A helynök atya fogadott bennünket. Ellátott bennünket tanácsokkal, készülhetünk a következő találkozóra. Lesz vele még munka, de ez jó!
Aztán jött egy nap még Budapesten (statútum ügy, Boldogok vagytok anyagok fogadása, fenntartói klub hírlevél, találkozó egy fenntartóval), készület és kezdődött Válon az Üdvtöri kurzus. Nagyon jó volt! Én is nagyon élveztem. Sok jó dolgot tanultam én is a kurzuson. Zozóval, Luluval, Katival, Zsoltival szolgáltam együtt.
Vasárnap este jöttem haza. Hétfőn bútorösszerakással pihentem. Épp hogy készen lettem és már mentem este Adalbert atyához a misszióba.
Kedden hozzáláttam az Új élet kurzus előkészítésének: team, tanítók felkészítése, személyre szóló mellékletek elkészítése, egyeztetések a koordinátorral, az anyagos felkészítése, anyagok előkészítése. Új tanításra is készültem, de ebben jó volt, hogy támaszkodhattam Éva korábbi tanításvázlatára. Az adaptációs jegyzettel foglalkoztam, de nem sokkal jutottam előbbre.
Péntek délben indultunk Mindszentre és nagyon jó élmény volt: a helyi szervező csapat odatette magát, Jenci atya is; a résztvevők fel voltak készítve; és a team is jól működött. A dinamikák is jók voltak, Isten cselekedett. Nagyon elégedetten tértünk haza. Sajnos a kurzus közben lebetegedtem, nátha, köhögés, stb... Vasárnap este már rosszul voltam, hétfőn nem csináltam semmit, csak aludtam és pihentem.
Hála neked Jézus, mindezekért.
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után


Friss hozzászólások